Ferencesek adománya

adoman0

Kétszázezer forinttal és több doboznyi édességgel lett gazdagabb a salgótarjáni kórház gyermekosztálya, ugyanis ennyi adomány gyűlt össze a Mátraverebély-szentkúti kegyhely által az advent szombatjain tartott gyűjtéseken. A felajánlásokat szerda délelőtt adták át az intézmény és a betegeskedő gyermekek részére.

Salgótarján. – Elsőször is szeretnék gratulálni a kegyhely megújításához, hiszen ezzel a beruházással kapcsolatosan úgy gondolom, hogy a lelki béke egyik olyan központi helyévé vált a szentkút, ahol a hívők és a hitüket keresők is otthont tudnak majd találni.

adoman1

Másodszor pedig szeretném elmondani, hogy ez egy különleges alkalom, ugyanis eddig még nem történt olyan, hogy a Szent Lázár Megyei Kórház Gyermekosztályát támogatják ilyen formában. Igen a civilek, szervezetek és a különböző intézmények, amiben tudják segítik munkánkat, de az hogy a ferences rend kezdeményezésével és segítségével Szécsénytől kezdve Budapesten át a Szentkútig adományokat gyűjtsenek a gyerekosztály javára. Ezért csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek őszinte köszönettel tartozunk, és kívánom, hogy cselekedetüket százszorosan kapják vissza az Istentől – e gondolatokkal üdvözölte dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa a mátraverebélyi kegyhely vezetőjét, fr. Kálmán Peregrint.

Ezt követően dr. Szabó Attila, a gyermekosztály megbízott osztályvezető főorvosa is megköszönte a nagylelkű adományt. Rövid beszédében kiemelte: nagyon örülnek, hogy a hívők gondoltak a gyerekosztályra, a fiatalok és köszöni a gyerekek gyógyulásáért elmondott imákat is. Hiszen tudják, hogy nem ők gyógyítanak, mivel csak egy eszközök Isten kezében, de mindent megtesznek mindent annak érdekében, hogy Ő elvégezze azt a gyógyító tevékenységet, amiért mindenki közösen imádkozik.

– Mi, ferencesek nem fizetésből, hanem adományokból élünk, ezért tudjuk, mit jelent az, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben segítenek nekünk, vagy segíthetünk mi magunk is. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy azt, amiben mi részesedünk, abból tudjunk továbbadni és segítsük másoknak az életét is. A rendünk történelme során mindig kapcsolatban álltunk a szegényekkel, a gazdagokkal, az intézményekkel, valamint a személyekkel, s ferencesek lelkiségéhez nagyon szorosan hozzá tartozik az, hogy az intézmény és a személy, illetve a gazdag és szegény között kapcsolatot tudjunk teremteni, hogy mindegyik gazdagíthassa a másikat – emelte ki fr. Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató.

adoman2

Hozzátette: ez történt most is, amikor az adventi szombatok során a hívek, a zarándokok pénzadománnyal, vagy a katolikus oktatási intézményeknek a növendékei csokoládéval járultak hozzá a kezdeményezéshez. Ugyanis mindenki szeretet volna valamilyen mértékben segíteni abban, hogy egy kicsit otthonosabban élhessék át azokat a napokat a beteg gyermekek, amiket kénytelenek kórházban tölteni. Ez az adomány ugyan nem oldja meg az osztály gondjait, de remélik, hogy az adományozók szeretete megerősíti az itt dolgozókat szolgálatukban.

Az esemény a pénzadomány és az édességek átadásával fejeződött be.

Kategória: Képes hírek, Megye | A közvetlen link.